Kik is vagyunk mi, avagy mit kell tudnod az MFHE tevékenységéről?
Közzétéve: 2025. 04. 27. | szerző: Dávid Pap
Mi, a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete tagjai, olyan elhivatott fogorvostan-hallgatók vagyunk, akik az egyetemi képzésünk mellett elkötelezettek vagyunk a fejlődés és a közösségépítés iránt. Az egyesület célja, hogy támogassa a hallgatók szakmai fejlődését, miközben biztosítja számukra a lehetőséget, hogy jobban belelássanak, valamint aktívan részt is vegyenek a magyar fogászati közösség életében.
Az MFHE nyitott minden fogorvostan-hallgató számára az ország összes orvosi egyetemén, azoknak mindegyik évfolyamán azok számára, akik szeretnének a fogorvostudománnyal az egyetemi tanterv keretein kívül is foglalkozni, és részese lenni egy támogató, dinamikus közösségnek.
Az egyesület tevékenységei széles spektrumot ölelnek fel, és ez a spektrum folyamatosan bővül is! Néhány kulcsfontosságú tevékenységünk:
Rendszeresen szervezünk különböző szakmai rendezvényeket, előadásokat és workshopokat, ahol a hallgatók a fogorvosi szakma legújabb eredményeiről, technológiai újításairól és a jövőbeli trendekről tanulhatnak. Emellett tapasztalt szakemberekkel való találkozások révén, lehetőség nyílik a kapcsolatépítésére is.
Minden évben együttműködünk a Tudományos Diákköri Konferenciával, ami platformot biztosít a hallgatók számára, hogy bemutathassák kutatásaikat, esettanulmányaikat, illetve megismerkedhessenek társaik kutatási eredményeivel.
Lehetőség van prevenciós programokon is részt venni, ahol óvodásoktól kezdve a felnőttekig minden korosztálynak megtanítjuk a helyes szájhigiénia alapjait, ezzel is javítva a hazai társadalom egészségértését.
Ha pedig klinikai tapasztalatról van szó, a MÁESZ keretein belül alkalom nyílik fogászati szűréseken is részt venni, amit pénzbeli hozzájárulással is díjazunk.
A szakmai fejlődés mellett az MFHE fontosnak tartja, hogy tagjai közösségi életet is éljenek. Szórakoztató programokat, társasági eseményeket, és egyéb közösségi rendezvényeket szervezünk, hogy a hallgatók ne csak a szakmai, hanem a baráti kapcsolatokat is ápolhassák. Egyesületünkben való részvétel a szakmai lehetőségeken túlmenően egy olyan közösséget biztosít, ahol mentorokat, barátokat is szerezhetsz.
Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) MFHE ajándékcsomagokkalHallgatói Kiválóság Díj nyerteseiSzakmai programok külsős helyszíneken
Közelgő események:
MFHE Diplomabuli 2024
Helyszín: GURU Sky Penthouse & Terrace
Dátum: 2024. 07. 18. 20:00
Pontok: 0 Pont
Az MFHE Diplomabulira az ország összes végzős fogorvostanhallgatóját várjuk, hogy megismerkedhessetek egymással és szakmai kapcsolatokat építessetek.
Hogyan indulj el fogorvosként a karrieredben? – Munkaerő-közvetítés egyszerűen, hatékonyan
A fogorvosi diploma megszerzése önmagában hatalmas mérföldkő – de az igazi kihívás csak ezután kezdődik. Hol és hogyan érdemes elindulni a pályán? Saját praxis vagy inkább alkalmazotti állás? És ha az utóbbit választod, hogyan találod meg a számodra legmegfelelőbb munkahelyet? Ezek azok a kérdések, amelyek szinte minden friss diplomás fogorvos fejében megfordulnak. A valóságban az […]
Támogassa a magyar szájegészségügy jövőjét – segítse munkánkat!
A Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete (MFHE) aktívan dolgozik azon, hogy már gyerekkorban megalapozzuk a szájegészséget Magyarországon. Prevenciós programokat tartunk óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban, ahol közérthető, gyakorlati oktatással tanítjuk meg a helyes szájápolás alapjait. Minden résztvevő szájhigiénés csomagot kap: fogkefével, fogkrémmel, fogselyemmel és interdentális kefével – hogy a tanultakat otthon is alkalmazni tudja. Emellett rendszeresen végzünk szájüregi rákszűrést […]
A fogorvosi pálya sokak számára vonzó lehetőség, hiszen ötvözi az orvostudományt a precízkézügyességet igénylő gyakorlati munkával. Azonban mielőtt valaki belevágna ebbe azösszetett és kihívásokkal teli képzésbe, számos kérdés merülhet fel benne a felvételikövetelményektől kezdve a tanulmányok nehézségén át egészen a későbbikarrierlehetőségekig. Ebben az összefoglalóban a fogorvosi képzéssel kapcsolatosleggyakoribb kérdéseket és válaszokat gyűjtöttük össze, hogy segítsünk […]