Bejelentkezés

Kik is vagyunk mi, avagy mit kell tudnod az MFHE tevékenységéről?

Közzétéve: 2025. 04. 27. | szerző: Dávid Pap


Mi, a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete tagjai, olyan elhivatott
fogorvostan-hallgatók vagyunk, akik az egyetemi képzésünk mellett
elkötelezettek vagyunk a fejlődés és a közösségépítés iránt. Az egyesület célja,
hogy támogassa a hallgatók szakmai fejlődését, miközben biztosítja számukra a
lehetőséget, hogy jobban belelássanak, valamint aktívan részt is vegyenek a
magyar fogászati közösség életében.


Az MFHE nyitott minden fogorvostan-hallgató számára az ország összes orvosi
egyetemén, azoknak mindegyik évfolyamán azok számára, akik szeretnének a
fogorvostudománnyal az egyetemi tanterv keretein kívül is foglalkozni, és részese
lenni egy támogató, dinamikus közösségnek.


Az egyesület tevékenységei széles spektrumot ölelnek fel, és ez a spektrum
folyamatosan bővül is! Néhány kulcsfontosságú tevékenységünk:

  1. Rendszeresen szervezünk különböző szakmai rendezvényeket, előadásokat
    és workshopokat, ahol a hallgatók a fogorvosi szakma legújabb
    eredményeiről, technológiai újításairól és a jövőbeli trendekről tanulhatnak.
    Emellett tapasztalt szakemberekkel való találkozások révén, lehetőség
    nyílik a kapcsolatépítésére is.
  2. Minden évben együttműködünk a Tudományos Diákköri
    Konferenciával, ami platformot biztosít a hallgatók számára, hogy
    bemutathassák kutatásaikat, esettanulmányaikat, illetve
    megismerkedhessenek társaik kutatási eredményeivel.
  3. Lehetőség van prevenciós programokon is részt venni, ahol óvodásoktól
    kezdve a felnőttekig minden korosztálynak megtanítjuk a helyes
    szájhigiénia alapjait, ezzel is javítva a hazai társadalom egészségértését.
  4. Ha pedig klinikai tapasztalatról van szó, a MÁESZ keretein belül alkalom
    nyílik fogászati szűréseken is részt venni, amit pénzbeli hozzájárulással is
    díjazunk.
  5. A szakmai fejlődés mellett az MFHE fontosnak tartja, hogy tagjai közösségi
    életet is éljenek. Szórakoztató programokat, társasági eseményeket, és
    egyéb közösségi rendezvényeket szervezünk, hogy a hallgatók ne csak a
    szakmai, hanem a baráti kapcsolatokat is ápolhassák.
    Egyesületünkben való részvétel a szakmai lehetőségeken túlmenően egy olyan
    közösséget biztosít, ahol mentorokat, barátokat is szerezhetsz.
Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) MFHE ajándékcsomagokkal
Hallgatói Kiválóság Díj nyertesei
Szakmai programok külsős helyszíneken
Közelgő események:

MFHE x Alpha Implant BANKETT

Helyszín: Rudas Bistro
Dátum: 2025. 07. 15. 19:00
Pontok:  Pont
Ez nem csak egy diploma utáni buli, hanem egy exkluzív szakmai és közösségi esemény, ahol végzős fogorvostanhallgatók találkozhatnak egymással – immár országos szinten. 

MFHE Diploma Nap 2025 - PÉCS

Helyszín: Pécs új épület
Dátum: 2025. 06. 26. 08:30
Pontok:  Pont
Csatlakozz a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesületének országos rendezvénysorozatához, ahol méltó módon búcsúzunk végzős hallgatóinktól – szakmai, közösségi és inspiráló keretek között. 
Hogyan indulj el fogorvosként a karrieredben? – Munkaerő-közvetítés egyszerűen, hatékonyan
A fogorvosi diploma megszerzése önmagában hatalmas mérföldkő – de az igazi kihívás csak ezután kezdődik. Hol és hogyan érdemes elindulni a pályán? Saját praxis vagy inkább alkalmazotti állás? És ha az utóbbit választod, hogyan találod meg a számodra legmegfelelőbb munkahelyet? Ezek azok a kérdések, amelyek szinte minden friss diplomás fogorvos fejében megfordulnak. A valóságban az […]
Támogassa a magyar szájegészségügy jövőjét – segítse munkánkat!
A Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete (MFHE) aktívan dolgozik azon, hogy már gyerekkorban megalapozzuk a szájegészséget Magyarországon. Prevenciós programokat tartunk óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban, ahol közérthető, gyakorlati oktatással tanítjuk meg a helyes szájápolás alapjait. Minden résztvevő szájhigiénés csomagot kap: fogkefével, fogkrémmel, fogselyemmel és interdentális kefével – hogy a tanultakat otthon is alkalmazni tudja. Emellett rendszeresen végzünk szájüregi rákszűrést […]
Gyakori kérdések a fogorvosi képzés kapcsán
A fogorvosi pálya sokak számára vonzó lehetőség, hiszen ötvözi az orvostudományt a precízkézügyességet igénylő gyakorlati munkával. Azonban mielőtt valaki belevágna ebbe azösszetett és kihívásokkal teli képzésbe, számos kérdés merülhet fel benne a felvételikövetelményektől kezdve a tanulmányok nehézségén át egészen a későbbikarrierlehetőségekig. Ebben az összefoglalóban a fogorvosi képzéssel kapcsolatosleggyakoribb kérdéseket és válaszokat gyűjtöttük össze, hogy segítsünk […]
Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4
Adószám: 19665205-1-42
hello@mfhe.hu
Adatkezelési tájékoztató

Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. | Adószám: 19665205-1-42 | hello@mfhe.hu | Adatkezelési tájékoztató

MFHE
Szponzoraink